Ha valaki most kezdi követni a kertet és azt, amit talán „munkásságomnak” lehet nevezni, elképzelhető, hogy különcnek tart. De ha elgondolkodom rajta, hogy mióta is vagyok különc, akkor oda jutok, hogy az ez valamikor természetes volt…
Egy olyan szerencsés korban kezdhettem még kertészkedni, amikor nem lehetett követni senkit. Szakkönyvekre volt az ember utalva, és természetes volt az, amire ma oly sokszor kell felhívni a figyelmet (és legtöbbször oly hiába): ismerd meg a kerted viszonyait. S mivel nekem viszonylag nagy kertem van, elejétől kezdve tudtam, úgy kell ezt megcsinálni, hogy az idő múlásával is tudjam gondozni. Mert abban elejétől kezdve biztos voltam, hogy a kert gondozását senki másnak nem engedem.
Nagyon fontos dolog ez, hogy az ember fel tudja mérni, mit bír. És elfogadni azt is, hogy nem mindent, hogy az időt nemcsak a kert tölti ki, hiszen munkahely van, és család is. Szerencsésnek érzem magam, hogy nem kényszerből, hanem szerelemből választottam a fás-cserjés kertet, de akár így akár úgy, józan paraszti ésszel (ez sokszor segített) felmérhető, hogy a fásszárúakból álló kert az, ami a legkevesebbel beéri.
Az, hogy különc vagyok, de méginkább önfejű (de lehet e kettő együtt), abból is látszik, hogy nem érintettek meg a trendek, pedig volt egy-pár ebben a huszonévben. Hálás vagyok érte Marie Louise Kreuter: Biokert c. könyvének és Hódi-Tóth József bölcs leírásainak egyaránt. Az ő tanításaik miatt én több, mint 20 éve mulcsozok és talajtakarok, helyben komposztálok, és merem a növényeket ridegtartásban nevelni. Az ő tanításaik miatt, és amiatt, mert működik. Mert bevált. Nem érdekelnek a divatnövények, mindig a kertem adottságaihoz választom a különlegességeket is. Ez a titok.
Különc lettem és talán régimódi is. Mert változatlanul a növények a mindenem a kertben. Nem érdekelnek a drága szegélyek (egy természetközeli kertben amúgy is fura lenne ezzel villogni), nem érdekelnek a drága kiegészítők a kertben, nem érdekelnek az aktuálisan trendi növények (amiről mindenki azt hiszi, hogy csak nála van, közben lépten-nyomon azok köszönnek vissza), elfogadom, sőt szeretem, hogy a kertem leköveti a természet változatásait. Nem várom el tőle, hogy mindig olyan legyen, mint egy dáma…Én tudom, milyen a kert, ha nem öntözik. De azt is tudom, hogyan támad fel, mint a főnix, hamvaiból…Mert az én kertem, az én sok-sok évem van mögötte, mint tapasztalat. Megtanultam a kertet elfogadni, de azt is tudom, a kert elfogadja, ha változtatni akarok valamin. Csodaszép dolog ez.
Amikor elkezdtem a blogot, akkor is az vezetett, hogy megmutassam a tapasztalataimat. Nem az, hogy bárki azt higgye, én mondom meg a tutit…a tapasztalataim megosztása. Sokszor jön szembe, mintegy felhívásként: mit kéne csinálni ahhoz, hogy OLYAN kertem legyen, mint amit a fotókon mutatnak…talán szerencsés vagyok, talán különc:) Sose szerettem volna utánozni senkit. A legfontosabb dolog, amit megtanultam a több, mint 20 év alatt, amióta kertészkedem, az pont az: MERD a saját utadat járni. EZ az, amit szeretnék átadni Nektek, akár kertlátogatásra jöttök, akár workshopra, akár csak olvassátok a posztjaimat. Legyetek bátrak, legyetek tudatosak! A ti kertetek, a ti álmotok!
