Emlékszem, az első rózsák azért kerültek a kertembe, mert a kezembe akadt a Starkl katalógus (bizony), és kifejezetten vonzónak találtam, hogy nevén nevezik a rózsákat. Gold Reef, Egon Schiele, Uetersener Klosterrose…valahogy személyesebbé tették, mintha sárga, rózsaszín és pezsgőszín rózsaként említették volna.
Remekül teljesítettek ezek a rózsák a kertemben (azóta is), és néhány évig nem is gondoltam rá, hogy bővíteni kellene a repertoárt.
Már 2008-ban is tagja voltam az indexes Rózsás topicnak, de valamiért csak 2014-ben jött el az idő, hogy a történelmi rózsák megkezdjék pályafutásukat a kertemben.
A Rózsás topicról muszáj néhány szót ejtenem, ugyanis az ott bemutatkozó néhány lelkes, nagy tudású hobbikertésznek köszönhető az, hogy ma ekkora választékban lehet rózsákat kapni itthon. Rengeteg csodálatos kert volt a topicon, amik egész gyűjtemények voltak akár Meilland, akár Kordes, akár David Austin rózsáit tekintve. Mai napig büszke vagyok rá, hogy ott lehettem, átélhettem azt a pillanatot, amikor a történelmi rózsák újra visszakapták rangjukat, ismertek lettek a kertekben, én pedig ismerhettem azokat az embereket, akiknek ez köszönhető volt.
Akkor, 2014-ben még egyáltalán nem voltak kaphatók az itthoni kínálatban, ezért a németországi Schultheis rosen cégtől rendeltem, majd ahogy egyre bátrabb lettem, különböző holland kertészetektől is rendeltem. Nem igazán volt kudarc, legföljebb néhány olyan rózsa, aminél nem éreztem, hogy passzolna a kertbe, így mára 154 különböző rózsa díszíti a kertet.



