„…az ez valamikor természetes volt.”
Különc vagyok? Talán. De valaha ez volt a természetes
Ha valaki most kezdi követni a kertet és azt, amit talán „munkásságomnak” lehet nevezni, elképzelhető, hogy különcnek tart. De ha elgondolkodom rajta, hogy mióta is vagyok különc, akkor oda jutok, hogy az ez valamikor természetes volt…
A kezdetek – könyvekből, józan paraszti ésszel
Egy olyan szerencsés korban kezdhettem még kertészkedni, amikor nem lehetett követni senkit. Szakkönyvekre volt az ember utalva, és természetes volt az, amire ma oly sokszor kell felhívni a figyelmet (és legtöbbször oly hiába): ismerd meg a kerted viszonyait. S mivel nekem viszonylag nagy kertem van, elejétől kezdve tudtam, úgy kell ezt megcsinálni, hogy az idő múlásával is tudjam gondozni. Mert abban elejétől kezdve biztos voltam, hogy a kert gondozását senki másnak nem engedem.
Nagyon fontos dolog ez, hogy az ember fel tudja mérni, mit bír. És elfogadni azt is, hogy nem mindent, hogy az időt nemcsak a kert tölti ki, hiszen munkahely van, és család is. Szerencsésnek érzem magam, hogy nem kényszerből, hanem szerelemből választottam a fás-cserjés kertet, de akár így akár úgy, józan paraszti ésszel (ez sokszor segített) felmérhető, hogy a fásszárúakból álló kert az, ami a legkevesebbel beéri.
Trendek helyett működő alapok
Az, hogy különc vagyok, de méginkább önfejű (de lehet e kettő együtt), abból is látszik, hogy nem érintettek meg a trendek, pedig volt egy-pár ebben a huszonévben. Hálás vagyok érte Marie Louise Kreuter: Biokert c. könyvének és Hódi-Tóth József bölcs leírásainak egyaránt. Az ő tanításaik miatt én több, mint 20 éve mulcsozok és talajtakarok, helyben komposztálok, és merem a növényeket ridegtartásban nevelni. Az ő tanításaik miatt, és amiatt, mert működik. Mert bevált. Nem érdekelnek a divatnövények, mindig a kertem adottságaihoz választom a különlegességeket is. Ez a titok.
„Régimódi” örömök – a természet ritmusában
Különc lettem és talán régimódi is. Mert változatlanul a növények a mindenem a kertben. Nem érdekelnek a drága szegélyek (egy természetközeli kertben amúgy is fura lenne ezzel villogni), nem érdekelnek a drága kiegészítők a kertben, nem érdekelnek az aktuálisan trendi növények (amiről mindenki azt hiszi, hogy csak nála van, közben lépten-nyomon azok köszönnek vissza), elfogadom, sőt szeretem, hogy a kertem leköveti a természet változatásait. Nem várom el tőle, hogy mindig olyan legyen, mint egy dáma…Én tudom, milyen a kert, ha nem öntözik. De azt is tudom, hogyan támad fel, mint a főnix, hamvaiból…Mert az én kertem, az én sok-sok évem van mögötte, mint tapasztalat. Megtanultam a kertet elfogadni, de azt is tudom, a kert elfogadja, ha változtatni akarok valamin. Csodaszép dolog ez.
Miért írom? – tapasztalat, nem „tuti”
Amikor elkezdtem a blogot, akkor is az vezetett, hogy megmutassam a tapasztalataimat. Nem az, hogy bárki azt higgye, én mondom meg a tutit…a tapasztalataim megosztása. Sokszor jön szembe, mintegy felhívásként: mit kéne csinálni ahhoz, hogy OLYAN kertem legyen, mint amit a fotókon mutatnak…talán szerencsés vagyok, talán különc:) Sose szerettem volna utánozni senkit. A legfontosabb dolog, amit megtanultam a több, mint 20 év alatt, amióta kertészkedem, az pont az: MERD a saját utadat járni. EZ az, amit szeretnék átadni Nektek, akár kertlátogatásra jöttök, akár workshopra, akár csak olvassátok a posztjaimat. Legyetek bátrak, legyetek tudatosak! A ti kertetek, a ti álmotok!
